Ámulatba ejtett a fürdőszoba az apartmanban

A családommal nagyon szeretünk rövid, hétvégi kiruccanásokat csinálni az országban, meg persze a környező országokban. Ebből sokszor előfordul, hogy valahol a természet közelében, valamilyen rusztikusabb jellegű apartmant vagy mindennel felszerelt “kunyhót” bérlünk ki szállásul arra az egy-két éjszakára. Mióta minden szállást a neten foglalunk, nagyon nem érhet meglepetés ilyen téren, hiszen mindenről van fenn kép, ami alapján el lehet dönteni, hogy tetszik-e vagy sem. Éppen ezért nem jellemző, hogy mellé nyúljunk, sőt, sokat segít ez abban, hogy mindig valamiben különleges legyen az adott kuckó.

A legutóbbi ilyen kiruccanás alkalmával sikerült kifognunk egy olyan csodálatos erdőszéli kisházat, ami számomra eddig magasan viszi a prímet. Gyönyörű diófa burkolatok, minden teljesen természetes, kő vagy fa, barátságos meleg színekkel és fényekkel, hatalmas verandával egy gyönyörű környezetben. De ami számomra mindent vitt, az a fürdő volt. Épített zuhanyzóval, egyszerű de nagyszerű természetes színekkel és anyagokkal és persze a modern világ csodáival, padlófűtéssel és világítással a tükörben.

Hazaérkezve erről a kirándulásról az első dolgom volt, hogy kicsit utána nézzek, mennyibe is kerülne egy ilyen felújítás a mi fürdőnkben is, mert hát az állapotát nézve már igencsak ráférne. A helyiség mérete miatt csak zuhanyzós fürdőszoba ötletek jöhettek szóba, ami persze nem baj. Sőt, szerintem még jó is, hogy nem okoz nagyobb fejtörést, hogy akkor most zuhanyzó legyen vagy kád. Sokan már ezen a pontos összevesznek… Nyilván így sem olyan egyszerű a képlet, hiszen zuhanyzóból is rengetegféle van.

Lehet például készen vásárolni teljes zuhanykabinokat, amit gyakorlatilag mint egy dobozt, csak be kell rakni a fürdőszobába és rákötni a vízvezetékre. Aztán léteznek olyan megoldások, amikor a tálcát, ajtókat és a csapokat is külön vásárolhatja össze az ember magának, ennek is megvannak az előnyei és a hátrányai, de például tud olcsóbb lenni, mint az előző verzió, mégis tud ugyanolyan jó is lenni. Számomra mégis a legszimpatikusabb az épített zuhanyzó. Ez azt jelenti, hogy újraburkoltatnám a fürdőszobánkat, hatalmas antracit szürke burkolóelemekkel a földön és barátságos apró mozaikokkal a falon, középre raknék egy nagy lefolyót, leválasztanék üveggel egy kényelmes méretű részt és kész a zuhanyzó. Raknék bele egy padot, hogy azért az ücsörgős fürdőzés élménye se vesszen el teljesen és legalább kétféle zuhanyfejet tennék hozzá. Barátságos színek, barátságos anyagok és minták. Minden nagyon természetes.

Ezt a vonalat vinném tovább a mosdó megválasztásánál is, aminél nagyon szeretném, hogy a pulttól gyakorlatilag külön elemet képző, teljesen különálló mosdótál legyen beszerelve, méghozzá, ha lehet fehérben. Az ezt körülvevő pult pedig harmóniában minden mással vagy valami ásványi szürke, vagy valami sötét, fa borítást kapna. Itt érdemes arra is figyelni, hogy olyan csaptelepeket válasszunk, amik ugyanolyanok, a zuhanyzóban és a mosdótálnál egyaránt.

A WC egy helyiségben van a zuhanyzóval. Ezt alapvetően nem cserélném, azonban ha már úgyis teljes újraburkolás lesz, akkor már nem oszt nem szoroz, mégis csak itt van 20 éve. Ebből is egy egyszerű fehér változatot néztem ki, olyan tartállyal, amely a falban van elrejtve. Itt jegyezném meg, hogy a háztartás egészének szempontjából nagyon hasznos, ha a bejövő vízáram megfelelő módon meg van szűrve, hiszen tudjuk, hogy Magyarországon borzasztóan kemény a víz és roppant gyorsan tönkreteszi a vízkő ezeket a berendezéseket. Ha viszont jó a vízszűrőnk elbúcsúzhatunk ettől a problémától és nyugodt szívvel szerelhetünk be falba rejtett víztartályt.

Ha már ez is megvan nincs más hátra, mint a szekrények. Itt bizony egyrészt érdemes körülnézni a használt piacon, mert szuper dolgokat lehet kifogni lényegesen olcsóbban. Másrészt minimális befektetésre gondoltam, mert a mosdótál alá kell egy hosszú pult, szükség van egy tükrös szekrényre jó világítással és ezen kívül maximum egy szennyestartó fér be, például olyan, amire rá lehet ülni. Ennél több helyünk sajnos nincs és nem is szeretném telepakolni ezt a pici helyiséget felesleges dolgokkal. Csak az maradjon, ami feltétlen kell a nyugodt és békés készülődéshez és “én időkhöz”.

Fontos még a világítás kérdése is. Nálunk szerencsére egész nap dől be a fény a ház fekvésének köszönhetően, ezért elég egy jó világítás a tükörhöz, és valamilyen melegebb fényű, gyengébb fényerejű a fejünk fölé. Legalább ennyire fontos a fűtés kérdése is, ami nálunk szerencsére már eleve megoldott, mert mikor ide költöztünk, már volt padlófűtés, ennél pedig nincs jobb egy fürdőben.

Nagyon fontosak még a megfelelő kiegészítők. Természetesen szeretnék egy nagyobb páfrányféleséget, puha törölközőket és szőnyegeket és gyertyákat mindenhová. Fontos továbbá az is, hogy legyen elég akasztó a törcsiknek és ruháknak, és hogy ezek az akasztók is jól harmonizáljanak a csaptelepekkel, na meg persze minden mással.

Összességében tehát ha mindent tényleg alaposan kicseréltetnénk, akkor elég vastagon tudna fogni az a bizonyos ceruza. De ha visszatérek csak az alapkoncepcióhoz, a zuhanyzós fürdőszoba ötletéhez, akkor azért lehet, hogy tudnék valamilyen kedvezőbb megoldást is találni. A kérdés persze csak az, hogy érdemes-e félmunkát csinálni, aztán pár év múlva újra robbantani mindent, vagy inkább most várni egy kicsit tovább és aztán egyben nekiugrani a munkálatoknak. Részemről az utóbbit preferálom.