Egy tanyasi hétvége és a kiesett fogtömés problémája

Életemben először az első egyetemi éveim egyikében voltam tanyán. De nem is akármilyen tanyán! Egy elég kisszámú szak voltunk, így viszonylag könnyen tudtunk jó kapcsolatot kialakítani az oktatóinkkal. Az egyik kedvenc oktatónk egy német anyanyelvű lektor volt, akinek sokat segítettünk a fordítási munkáiban, hiszen mi is így tudtuk legjobban gyakorolni a németet. Fordítottunk gyerekkönyvet, és egy színdarabot is, magyarról németre. Szokás volt, hogy a végzős tanítványait meghívja a családi tanyájukra, egy hétvégére. És szerencsére mi sem maradtunk ki ebből. Kedves kis vályogházak voltak a tanyán, tényleg a semmi közepén. Kirándultunk, sütögettünk, és megvitattuk a szakdolgozati értékeléseket is. A mai napig nagyon jó szívvel gondolok arra a hétvégére.

De történt ám egy kisebb baj is ezen a hétvégén. Az egyik szaktársamnak kiesett egy régi tömése az egyik fogából. Azonnal el is indult a keresés, egy budapesti fogászat után, mivel egyértelmű volt, hogy a fogtömés pótlás elengedhetetlen lesz.

Találtunk is egyet, aminek a honlapja a következő: fogorvosbudapest.info. Szempont volt az is, hogy a magánfogászat a második kerületben található, és ő is ott lakik.Igazából a weboldalt böngészve, nagyon sikerült kiokosodnunk a témában, mert olyan dolgokat is megtudtunk a fogtömésekről és a lyukas fogakról, amikről korábban fogalmunk sem volt.

A bejegyzésekből megtudtuk, hogy a lyukas fogakért igazából egy bizonyos baktérium a felelős. Viszont ez csak akkor okoz szuvasodást, ha a megfelelő szájhigiénia nem adott. Úgyhogy ez nem azt jelenti, hogy nem kell fogat mosni, vagy fogselymet használni, hiszen ezek a dolgok előzik meg ennek a baktériumnak az elszaporodását.

Nagy kérdés volt a szaktársamnak, hogy milyen tömés fogtömés pótlása lesz, vagyis, hogy olyan szürke tömést fog kapni megint, vagy pedig fehéret. Mi ezt úgy tudtuk már akkor is, hogy nem igazán használatos már a higanytartalma miatt. De felvilágosultunk, hogy miért is számított jó fajta tömőanyagnak. Egyrészt azért, mert nagyon tartós. Valójában nekem is van egy amalgám tömésem, ami már nagyjából 13 éve stabilan tart. Másrészt pedig tulajdonságaiban nagyon hasonlít a fogszövethez. Ezt szerintem nem is kell magyarázni. Illetve, azt is megtudtuk a honlapról, hogy leginkább rágófogak tömésére volt használatos a szürke tömés, gondolom az előbb említett tulajdonságai miatt. Egészen eddig gondolkoztam rajta, hogy kicseréltessem egy fehér tömésre ezt a csúnya szürkét, de a magánrendelőn olvasott információk után letettem erről. Amíg nem javasolják, és minden rendben van vele, fölöslegesen nem túráztatom magam, úgyse látja senki.

A másik ugye, ahogyan említettem az a fehér tömés, vagy más néven esztétikai tömés. Nyilván sajnos ez sem láthatatlan, de kevésbé feltűnő, mint a szürke. De hátránya, hogy kevésbé tartós. Ez pontosan nem tudom mit jelent, de logikusnak hangzik, hiszen más anyagból van, más tulajdonságokkal bír. Viszont az elkészítése nagyon érdekes: nem tudtam, de UV lámpára köt meg.

Persze ahhoz, hogy a tömésig eljusson az ember, előtte túl kell esni a – szerintem sokak által rettegett – fogfúráson. Emlékszem, hogy a legelső tömésemnél nem kaptam érzéstelenítőt, bárhogy is kértem, és elég fájdalmas volt a művelet. Persze, ez függ attól is, hogy milyen mély a lyuk, mennyi fogszövetet kell eltávolítani a fúrással. Egy apró picike kis lyuk kifúrása általában nem okoz fájdalmat. Viszont kérdéses volt, a barátnőm esetében, hogy vele mi fog történni: csak megkapja a tömését, vagy esetleg szükség lesz egy kis fúrásra is.

Szóval, hogy ne szaporítsam tovább a szót: miután minden fontos információt magunkba szívtunk, azonnal időpontot foglalt magának a barátnőm, méghozzá az éjszaka közepén. Ezt pedig nem tudta volna megtenni a rendelő online időpontfoglalási felülete nélkül.