Vidékre költöztem és így a természethez is sokkal közelebb kerültem

Mindig is városi lány voltam, panelházban nőttem fel, durva, de egészen 14 éves koromig csak képekről láttam tehenet, vagy tyúkokat és a jövőmet is úgy képzeltem el, hogy nagyvárosban fogom tölteni, hiszen ez volt számomra a kézenfekvő. Egészen addig, amíg meg nem ismertem meg a férjemet. Az egyetemen találkoztunk és tudjátok, az a tipikus első látásra szerelem volt, amikor tudtad, hogy innentől kezdve más neked már nem kell, csak ő létezik. Szerencsére ő ugyanígy volt ezzel, onnantól kezdve pedig elválaszthatatlanok voltunk. Én még a suli alatt is otthon laktam, csak pár megállóra voltunk tőle, de Peti kolis volt, mivel vidékről, jelesül az Alföldről jött.

Egy új élet

Nos, szerintem nem mondok meglepő dolgot azzal, ha azt mondom, egy teljesen más világba csöppentem, amikor először jártam náluk. Első ízben egyenes szorongani kezdtem mikor végig néztem a pusztaságon és sehol egy emelkedő, domb, vagy hegy. Nagyon különleges érzések fogtak el, de jó értelemben. Az egyetem után úgy döntöttünk, hogy összeköltözünk, és végül beadtam a derekam és megkezdtem a vidéki életet. Nem mondom, hogy nem kellett belerázódnom, de tulajdonképpen nagyon kedvesek és segítőkészek voltak velem az emberek, szóval az első perctől kezdve kellemesen telt az élet. Peti családja, nagyon szereti a természetes gyógykészítményeket, illetve maguk is nagyon sokat készítenek.

Rokoni ajánlás

Peti húgával, nagyon jóba lettem, napi szinten beszélünk és találkozunk, nem csak családi kötelességből. Az egyik ilyen alkalommal észrevette, hogy nagyon csúnyán kivan száradva a kezem, én pedig nevetne megnyugtattam, hogy nincs baj, biztos csak a levegőváltozás. Ekkor javasolta a Humanity Áruház weboldalát, és a következő linket át is küldte üzenetben: https://www.humanityaruhaz.hu/termek/mandulaolaj_ph_eur_100_ml.html, mondván, hogy amit itt találok mandulaolaj, nagyon jót fog nekem tenni. Megköszöntem az ajánlást, majd később, mikor hazaértem, megnéztem a terméket. Minden hasznos és érdekes infót, magáról az oldalról tudtam meg és úgy gondolom másoknak is hasznára válhat, így most le is írom őket.

100% természet

A Humanity Áruház által forgalmazott mandulaolaj, egy olyan sajtolt olaj, ami egész mandulaszemekből készül. Gyógyszerkönyvi tisztaságú, és olyan gyengéd bőrápoló, hogy csecsemőknél is bátran lehet alkalmazni. Továbbá találkozhatunk vele különféle masszázsolajakban és kozmetikumokban. Ez a mandulaolaj Spanyolországból származik, és ott készítik, természetesen szigorú minőségi ellenőrzés mellett. A színe leginkább halvány sárgás és átlátszó, de a jellegzetes olajos szagáról is meg lehet ismerni. Ennek az olajnak két fő összetevője, linolsav és az olajsav, de mindezek mellett nagyon sok vitamint is tartalmaz, illetve az omeg-9 zsírsavtartalma is meglehetősen magas. A mandulaolajok között megkülönböztethetünk keserű és édes mandulaolajat is, míg az előbbi illóolajként funkcionál, addig az utóbbi a klasszikus, haj-, és bőrápolásra alkalmazható.

Mi mindenre jó még?

Nagyon jótékony hatással van, a karikás és duzzadt szemekre, a szennyeződéssel teli pórusokra, a kicserepesedett ajkakra, a töredezett hajvégekre a gyulladt bőrre és az ekcémára is. De egyébként azt, hogy milyen pozitívumokat tud maga után vonni, azt még 1 napig is sorolhatnám akár.

Ami felhasználási módokat illeti, az oldal arra is nagyon sok alternatívát felsorolt. Például, ha arra vágyom, hogy nekem olyan puha legyen a bőröm, mint egy kisbabának, akkor érdemes, zuhanyzás/fürdés után egy kis adag olajat felmelegíteni és utána bemasszírozni a bőrömbe. A másik nagyon praktikus tulajdonsága, hogy sminkeltávolítóként is tud funkcionálni, csak annyit kell tennem, hogy csepegtetek egy picikét az olajból vattakorongra, áttörlöm az arcom, a szememen pedig hagyom hatni 1-2 percig. Tiszta relax! Miután levettem a korongokat, egy óvatos törlő mozdulattal eltávolítom a maradványokat és már kész is. Illetve, amin még nagyon meglepődtem, az az, hogy az izomfájdalom, fáradtság és az izomgörcsök is kezelhetőek vele. Ennek különösen örültem, mert nem rég kezdtem el edzeni és egyelőre még igen gyakori nálam az olyan izomláz, amikor az ágyból alig tudok kikászálódni. Szintén csak annyit kell tenni, hogy felmelegítek egy kis mennyiséget és fokozatosan erősödő körkörös mozdulatokkal bemasszírozni az érintett területeket.

Minden visszajelzés pozitív

Kíváncsi voltam, hogy vannak-e vásárlói értékelések, szeretem azokat olvasni, mert ott nagyon érdekes dolgok tudnak kibukni, illetve további tippeket és praktikákat is lehet gyűjteni. Szerencsére voltak hozzászólások bőven és szinte mind pozitív. Volt, aki a dekoltázsára használta, volt, aki szappan és testápoló készítéshez használja alapanyagként.

A Humanity Áruház egyébként nem csak olajokat forgalmaz, hanem élelmiszereket, krémeket, szappanokat, étrendkiegészítőket és vitaminokat, illetve receptes könyveket is, az otthoni „kotyvasztáshoz”. Aki viszont mondjuk, nem akar könyvet venni, az nyugodtan böngészhet a tudástárukban is, ahol megannyi receptet talál mindenféle krém, olaj, tisztítószer, vagy szappan elkészítéséhez.

A vásárlói vélemények és értékelések mellett, minden termék alatt van egy kommentszekció, ahol bátran lehet további kérdéseket feltenni a termékkel kapcsolatban. Ezekre mindenki hasznos és készséges válaszokat kap, amiből nem csak a kérdező, de más olvasó hasznos infókra tehet szert.

A rendelés részletei

Ami a rendelést illeti, 17 000 forintos vásárlás felett a szállítási költség ingyenes, 1-2 napon belül kiszállítják a csomagod az ország bármely pontjára, de ha éppen Békéscsabán jársz, akkor személyesen is átveheted, mert ott van üzletük. Ha a szállítást választod, akkor fizethetsz előreutalással, bankkártyával, vagy utánvéttel, illetve azt is megválaszthatod, hogy a GLS futár vigye ki, a postán akarod átvenni a csomagod.

Testápolót is fogok készíteni!

Egyébként az én mandulaolajom már megérkezett és egy jó pár hete használom is. Valóban nagyon jó és a fájó, viszkető kézszárazságom eltűnt, helyette újra finom és puha a bőröm. Biztos vagyok benne, hogy fogok még rendelni, illetve a tudástárban is kinéztem már pár receptet, amit biztos, hogy meg fogok csinálni. Az egyik ilyen, egy nagyon könnyen elkészíthető testápoló, de ehhez még be kell szereznem jó pár dolgot. Például olívaolajat, kakaóvajat és lysolecitint. Ezek az összetevők kellenek a zsírfázis elkészítéséhez. A vízfázishoz, levendula virágvízre, desztillált vízre és glicerinre van szükség, ami pedig mindezeket majd egyben tartja az xantán gumi és a kálium-szorbát lesz. Nagyon fontos, hogy mindegyik hozzávalót pontosan mérjük ki, illetve a recept utasításait, nehogy a végén egy nagy katyvaszt kapjunk! Szóval, elsőként először a zsírfázis részét kell elkészíteni, úgy, hogy a hozzávalókat egy edényben felmelegítjük és végül hozzáadjuk lysolecitint. Ha ezzel megvagyunk, akkor lehet hozzáadni a vízfázis összetevőit és folyamatos kevergetés mellett megvárjuk, amíg kihűl. Ezután már csak fixáló összetevőket kell hozzáadni, illetve ízlés szerint illatosíthatjuk magát az elkészült krémet.

Neked is lesz mandulaolajad?

Egyértelműen látszik, hogy a készítők nagyon nagy tudással rendelkeznek, jártasak a témában és a lehető legjobb minőségre törekszenek. Mindenkinek csak ajánlani tudom, mert nem fog csalódni a termékekben. Árban is nagyon jó, így egyértelmű, hogy megér egy próbát!

Szóval, ha benneteket is érdekel a dolog, akkor: https://www.humanityaruhaz.hu/termek/mandulaolaj_ph_eur_100_ml.html