Addiktológia – hogyan találjam meg a megfelelőt a környéken?

Az Addiktológia egy olyan tudomány, ami a szenvedélybetegekkel, a függőségekkel foglalkozik, a függőknek való segítségnyújtásban játszik szerepet.

A modern tudományok jelenlegi álláspontja szerint az addíciók, azaz függőségek hátterében minden esetben valamilyen pszichés probléma áll, így amikor ezzel kezelnek egy beteget, akkor nem csak a testi függőségtől igyekeznek megszabadítani. Egy jó addiktológiával foglalkozó szakember, azaz addiktológus tudja ezt és igyekszik eszerint kezelni a betegeit.

Amikor egy ember addiktológiára megy, akkor azt szeretné, ha segítenének neki véglegesen megszabadulni a függőségeitől. Főként alkohol, illetve drogok, illegális anyagoktól való függés esetén fordulnak szakemberhez a függőségektől szenvedők.

Azért vagyok ennyire tájékozott a témában, mert nagyon jóban vagyok az egyik szomszédasszonnyal, akinek a férje sajnos alkoholista volt és emiatt nagyon korán el is hunyt, most pedig a fiával vannak ugyanilyen problémák. Ő mondta, hogy amikor addiktológiai rendelést választ az ember, akkor sokkal inkább addiktológust választ.

Sarkalatos példa, de olyan ez, mint a fodrászoknál. Nem szalont, hanem fodrászt választ az ember. Ők Dr. Petke Zsoltra esküsznek. Nagyon sok jó véleményt olvastak a Nyírő Gyula kórház szakemberéről aki egyébként a felépülők nevű szervezetnél dolgozik. Az Ő szakértelme a szomszédom szerint elegendő, hogy megfelelő segítséget tudjon nyújtani az alkoholfüggőknek.

Mindenképpen őt szerette volna orvosnak, így felkereste a felépülőket, és rájuk is bízta afiát.

Ő mondta el, mennyire nehéz egy alkoholistával együtt élni. A férjén is tudtak volna segíteni, de nagyon makacs volt, Ő pedig túlságosan is szégyellte, hogy segítségre szorulnak, pedig segíteni lehetett volna rajta. Most, hogy a fia van ugyanolyan helyzetben, a büszkeségét félretéve azonnal professzionális segítséget keresett, mert megtanulta egy életre, hogy sokkal jobb, ha szakemberek segítenek a problémáikban.

Szerencsére nekem nincsen ilyen problémám a családomban, de most szembesültem vele igazán, hogy mennyire sok ember életét teszi tönkre az alkoholizmus, és hogy sokan csak büszkeségből nem kérnek segítséget.

Nem véletlenül vannak szakemberek, akik a függőségekkel foglalkoznak, hiszen nagyon összetett probléma ez, amit nem lehet egyszerűen kezelni. Meg lehet próbálni, de sokkal érdemesebb inkább profi segítséget kérni a hasonló katasztrófák elkerülése érdekében.