Ha tanyán élsz, akkor az autó szerves részét képezi az életednek. Mondhatni létszükséglet, hiszen bármi intéznivaló felmerülne, ami miatt a városba kell mennünk, több kilométert kellene még sétálni a legközelebbi buszmegállóig.
Érdekes belegondolni, milyen lehetett az élet akkor, amikor még nem személygépkocsi mindenki, de kipróbálni kevésbé jó.
Óriási csalódás volt, amikor az újonnan vásárolt, alig 4 éves autóm meghibásodott. A garancia csak 3 évre szólt (nem véletlenül, úgy látszik), de máris szerelő után kellett néznem.
A márkaszerviz kizárva, ugyanis az egy kész vagyon, szóval nincs más lehetőség: szerelő után kell néznem.
A régi szerelőm, akit az új kocsim előtt látogattam, már nem dolgozik. Mivel így nem nagyon volt semmi ötletem, ismerősöktől kérdezgettem, hová vihetném a kocsit.
Tamás javasolta, hogy vigyem el a járgányom a https://www.metaautoszerviz.hu-hoz. Ő már nagyon régóta jár hozzájuk, és szerinte kifogástalan munkát végeznek.
A múltkor például egy defekt miatt ment hozzájuk, és annyira alaposak, hogy ők hívták fel a figyelmét rá, hogy érdemes lenne a futóművet is beállítani, és ha már ott járnak, akkor a fékeket is ellenőrizhetnék. Menet közben kiderült, hogy nagyon jól tették, hogy a fékekre is ránéztek, ugyanis a fékbetét már nagyon el volt kopva. Ezen felül, akármivel vitte oda a kocsit, az a hiba többet nem jött elő, tehát tényleg megjavították.
Úgy voltam vele, hogyha Tamásnak jó volt a https://www.metaautoszerviz.hu, akkor nekem is megér egy próbát.
Kicsit féltem, mert Tominak régebbi típusú autója van, mint nekem, de megnyugodtam, amikor láttam, hogy a https://www.metaautoszerviz.hu-nál nem csak régi, hanem új típusú autókat is fogadnak. Gyakorlatilag mindenfélét márkától és futásteljesítménytől függetlenül. Még a kisteherautókra is sort tudnak keríteni, hogyha arra van szükség.
Nem vártam tovább, fogtam, és felmentem a https://www.metaautoszerviz.hu oldalára, hogy valamilyen elérhetőséget keressek. Hát, azt kell mondjam, meglepődtem, mert nagyon tetszett a weblapjuk, ami nem mondható el más szervizekről. Valahogy erre ritkán fektetnek hangsúlyt, ami az internet világában számomra elég furcsa.
A https://www.metaautoszerviz.hu-nak még blogja is van! Nem unalmas cikkekről beszélünk, hanem szakmailag teljesen hiteles, mégis közérthető formában megírt cikkekről, amelyek a köznép számára is hasznos információkat tartalmaznak. Ahogy olvastam, azt éreztem, hogy segít eloszlatni az autószerelés körüli misztikumot.
Miután kiolvastam magam és kellően elkalandoztam az oldalon, ismét a célom felé indultam, miszerint kellene valami elérhetőség, ugyanis annak hiányában, telepátia nélkül nehéz időpontot kérni. A telefonszámukat megtaláltam, ám nem csak azt, hanem az online időpontfoglaló rendszert is!
Szerintem ez hihetetlenül vagány, ugyanis napjainkban ez sok esetben előny lehet az elfoglalt emberek számára. (No meg azoknak is, akik nem szeretnek telefonálni!)
Én a telefon mellett maradtam, azért az mégiscsak személyesebb. A https://www.metaautoszerviz.hu munkatársai nagyon kedvesek voltak a telefonban. Nem néztek hülyének, amikor nehezen tudtam körülírni, mi is az én kínom, bajom. Segítettek kibogozni, és kaptam is egy időpontot, amikor vihetem a kocsit.
Nem kellett sokat várni, hogy eljöjjön a nagy nap, amikor is a https://www.metaautoszerviz.hu műhelyének küszöbét átléphettem. Ideges voltam, de a félelmem alaptalan volt, utólag azt gondolom.
Mondták, hogy nyugodtan helyet foglalhatok, amíg megnézik, hogy valóban az-e a gond, amire gondoltunk közösen, és ezek után megbeszéljük a további teendőket.
Nekiláttak a kocsi átvizsgálásának, én pedig lehuppantam a kényelmes kanapéra. A váróterem kényelmes volt. Klíma is van beszerelve, internet is van, szóval tényleg nem kellemetlen eltölteni ott fél-1 órát, ha mondjuk várni kell.
Ez szerintem előnyös, ugyanis mindig hülyén éreztem magam, amikor várni kellett, és beállítottak a műhely sarkába két rossz gumi és egy kupac motorolaj közé.
Gyorsan átvizsgálták a kocsit, és meg is lett a baj forrása. Nem volt nagy probléma egyébként, szóval mondták, hogy másnapra helyreteszik, reggel már jöhetek is érte.
Másnap kicsit izgultam azért, hogy milyen lesz a javítás eredménye. Szerencsére pontosan úgy alakult minden, ahogyan Tamás elmondta. Kifogástalan munkát végeztek, és ami külön jó volt, hogy pontosan elmondtak mindent: mi okozta a hibát, mit cseréltek ki, hogyan tudom legközelebb megelőzni.
Mindezeken felül arról is beszélgettünk, hogy hogyan zajlik az éves karbantartás náluk. Sok hasznos tanácsot kaptam, szóval eldöntöttem, hogy rájuk fogom bízni azokat a munkákat is.
Az olajcserét helyben beterveztük, és nagyon elégedetten távoztam. Az ár, amit fizettem, teljesen korrekt volt. Őszintén szólva, többre számítottam.
Mióta a https://www.metaautoszerviz.hu munkatársai kezelik a kocsim, azóta nem kell aggódnom azon, hogy ne tudnék a tanyán mozogni, ugyanis soha nem romlik el!