Elszöktünk egy világtól elzárt, távoli tanyára – és milyen jól tettük!

A mai világ történései miatt egyre inkább rájövök, hogy a legjobb lenne egy mindentől távol eső tanyán élni. Nem lennénk rászorulva semmirre és senkire, önellátóak lennénk. Az internetről azonban nem szívesen mondanék le.

Hogy kipróbáljuk, milyen is lenne a valódi élet a tanyán, ellátogattunk egy közelben lévő, ismert tanyára. Már régóta szemeztem a hellyel és most végre sikerült szállás foglalni hozzájuk. A gyerekek teljesen odavoltak, hiszen rendkívül közel volt a természet, szinte a szomszédban voltak a háziállatok. Mindegyiket lehetett etetni, simogatni. Az ételek is háztáji zöldségekből, gyümölcsökből, tejtermékekből álltak.

Amit azonban hiányoltam: a fagyi. Szó se róla, fagyifüggő vagyok. Persze értem, hogy egy tanyára nem egyszerű fagyit szállítani, de akár ők maguk is készíthetnék, ha beszereznek egy kitűnő fagyigépet. Vagy legalább jégkását. Megpróbálkozhatnának ezek valamelyikével.

A tanya tulajdonosainak ajánlottam is az Dealer – Gastro & Ice Dealer oldalt, ahol minden ipari felhasználásra szükséges gépet be lehet szerezni éttermekbe, fagyizókba, büfékbe, de akár otthonra is. Először nem lelkesedett az ötletért, mert a tanya lényege épp abban van, hogy kézműves termékekkel kínálják a vendégeket. Amikor azonban felmérte a Dealer – Gastro & Ice Dealer kínálatát, látta, hogy az ételek előkészítéséhez is rengeteg gép adott, amelyek bizony az ő munkájukat is jelentősen megkönnyítenék. Attól a háztáji termékek minősége még nem romlana, hogy segítséggel készítik elő őket, csak gyorsabb lenne a folyamat.

Dealer - Gastro & Ice Dealer

Mivel a tanyán rengeteg tej termelődik (illetve sok tejet állítanak elő az ott élő tehenek) és ebből rengeteg sajt, túró és vaj készül, egy professzionális hűtőgép beszerzése is időszerű volt már. Így a gazda abból is választott egy kimagasló minőségű, óriási űrtartalmú hűtőt. Sőt, még egy hűtővitrint is választott, hogy a házi készítésű tejtermékek, sajtkülönlegességek jól láthatóak legyenek. Mivel nagy mennyiségben állítják elő őket, ezekből vásárolni is tudnak a tanyán megszálló látogatók. Szoktak is belőle magukkal vinni szép számban.

A tanya tulajdonosa – nevezzük gazdának – ki is választott néhány terméket: egy hússzeletelőt, egy zöldségszeletelőt, egy sajtszeletelőt és egy botmixert. Amikor észlelte, hogy fűszerőrlő és mixer is van, azokból is választott egyet-egyet. Ezek a gépek mindig kitűnő technikával és magas színvonalon működnek. Jelentősen meggyorsítják a folyamatokat, jelentős mennyiségű alapanyagot tudnak feldolgozni rövid idő alatt. Így egy nagyobb vendégsereg élelmezését is könnyen meg lehet oldani a segítségükkel.

A tulajdonos nagyon fellelkesedett és alig várta, hogy megérkezzenek a termékek a tanyára. A szállításról a Dealer – Gastro & Ice Dealer munkatársai gondoskodnak, telefonon keresztül egyeztethetőek velük a részletek. A megvásárolt gépekre garanciát is adnak, így ha hiba adódna a működésükben, 1 éven belül kicserélik a gépet vagy javítják azt, ha a meghibásodás orvosolható. Az árak nemcsak kedvezőek, de mivel garanciális is, így tényleg nincs vesztenivalója annak, aki a Dealer – Gastro & Ice Dealer oldalán vásárol.

Egy tanya az elcsendesedés helye, ahol ki lehet szakadni a rohanó világból és az idegőrlő monotonitásból. Azonban egy tanya üzemeltetői számára is jól jön, ha kihasználják a modern kor adta lehetőségeket. Még ha ezt eddig nem is látták be, a Dealer – Gastro & Ice Dealer csapata meggyőzte őket.

Csodálatos volt az a néhány nap, amelyet a tanyán töltöttünk. Nem mondtam le róla, sőt még inkább megjött a kedvem hozzá, hogy egyszer mi is leköltözünk egy tanyára a természet közelébe és magunk mögött hagyjuk a zajos, szennyezett, zsúfolt várost.