Utazni egy nagyszerű dolog. Ilyenkor ugyanis az ember egy kicsit ki tud törni a megszokások közül és felfedezheti önmagát. Minden utazáshoz azonban kelleni fog egy szállás, ahol éjszakánként álomra hajthatjuk a fejünket. Nem is gondolunk bele sokszor, hogy mekkora érték az, ha az ember egy jó szállást talál. Csak akkor jut eszünkbe, mikor ez a feltétel nem valósul meg.
Mi például mikor Törökországba utaztunk a haverommal, többször megkérdeztük a szállásadót, hogy nem gond-e az, ha éjszaka érkezünk. Félreértett minket és emiatt mikor kinyitottuk hajnal kettőkor az ajtónkat, már aludtak a helyünkön. A teljes kétségbeesésnek végül az vetett véget, hogy foglaltunk egy másik szállást, egészen méreg drágán. A furcsa érzés azonban az volt, hogy ez egyáltalán nem érdekelt minket, mivel végre le tudtuk hajtani valahova a fejünket.
Hasonlóan aggasztó érzés volt az is, mikor először elterveztem azt, hogy meg fogom építeni a saját házamat. Mindig is szerettem volna egy otthont a Balaton környékén, viszont tudtam, hogy ez nem egy egyszerű vállalás. Főleg azért, mert nem tudtam, hogy mit csináljak majd az inert hulladék kapcsán, ami keletkezni fog. A neten elkezdtem keresgélni megoldások után és így bukkantam rá végül a Pannon Fuvar 2000 oldalára.
Alapból mindig nagyon gyanakodva és óvatosan viszonyulok a különböző szakemberekhez. Sajnos a múltban többször voltam már átverés áldozata, úgyhogy szerintem érthető a hozzáállásom. A Pannon Fuvar 2000 azonban már rögtön egy kicsit el tudta hessegetni ezeket a kétségeket azzal, hogy milyen szépen volt kialakítva az oldaluk. Nincs mellébeszélés, csak azt mutatják nekünk, ami fontos.
Így pedig láthattam, hogy az inert hulladék elszállítása mellett még mennyi minden mást is vállalnak. Igazából, ha a Pannon Fuvar 2000-hez fordulunk, akkor mindent el tudunk majd intézni az építkezésünk kapcsán, ráadásul egy helyen. Ez egy hatalmas szempont volt nekem, mivel nem szerettem volna több céggel is egyezkedni annak kapcsán, hogy mikor szállítják majd el az inert hulladékot, vagy mikor lesznek majd készen a földmunkával.
Az inert hulladék elszállításáról is olvashatunk bővebben a Pannon Fuvar 2000 oldalán. Mivel minden szolgáltatásuk mellé biztosítanak egy részletes tájékoztatót is. Ez nagyon tetszett nekem, mivel így jobban beleláthattam az egész folyamatba és még kevésbé kellett attól tartanom, hogy majd át fognak verni.
Az inert hulladék szállítása náluk meglepő gyorsasággal történik. Ez pedig annak köszönhető, hogy a Pannon Fuvar 2000 nagyon ad arra, hogy milyen gépeket használnak. A minőség elengedhetetlen, ha olyan komoly dolgokról van szó, mint egy építkezés. Viszont azt sem szeretné senki, hogy évekig elhúzódjon a beruházásuk. A Pannon Fuvar 2000 pedig pont ezért lehet egy kiváló választás azoknak, akik el akarják kerülni az előbb felsorolt kellemetlenségeket.
Ha úgy döntenénk, hogy ők lesznek az ideális választás, akkor csak pár lépést kell megtennünk, mire elkezdődhet a munka. Alapból fel kell vennünk velük a kapcsolatot, amit telefonon, vagy e-mailen is megtehetünk. Ezt követően ki fognak szállni hozzánk, egy előzetes felmérés keretében. Itt fogjuk megkapni az árajánlatunkat, és ha elégedettek vagyunk vele, akkor neki is fognak látni az inert hulladék elszállításának.
Az építkezésemben tényleg elképesztően sokat segített a Pannon Fuvar 2000 csapata. Nélkülük nem tudom, hogy mennyi időbe telt volna a balatoni ház felépítése, úgyhogy csak ajánlani tudom őket.
