LOLmarkt.hu – Vicces póló webshop a tanyán

A szívem mélyén falusi gyerek maradok

A nagyszüleim falun laknak, és bár nem ott nőttem fel (a szüleimmel egy kisvárosban éltünk), mégis, a falusi életérzés azóta is itt csörög az ereimben. Ugyan a városban éltünk és a városban jártam iskolába, a hétvégéket rendre a falun, nagyszüleimnél töltöttük. És ugyanígy voltunk ezzel az iskolai szünetek,, agy az ünnepek alatt is. Az iskolai szünetekben a szüleim általában dolgoztok, így kézenfekvő volt, hogy mi a tesómmal megyünk a mamáékhoz. Az ünnepek alkalmával pedig ők is szerettek volna együtt, egy családként az asztalhoz ülni, így adódott, hogy ilyenkor is mindig a falun kötöttünk ki. Nagyon sok barátot szereztem ott – mit nagyon sokat, az egész falu a barátom volt! Mindenkit ismertünk a faluban, előre köszöntünk egymásnak az utcán – egyszóval, varázslatos gyerekkorom volt.

Később aztán úgy hozta az élet, hogy – bármennyire is szerettem falun – én is a városban maradtam, sőt. Később a megyeszékhelyre is felköltöztem, mert ott kaptam olyan állást, amit örömmel végeztem, és ami a végzettségemnek is megfelelt. Nem mondom, jól érzem magam itt is. Minden településnek meg van a maga előnye és hátránya. Amíg falun a csöndet, a békét, az emberközeliséget szerettem, a központban mégis jól esik a nyüzsgés. Mindenhol élet van körülöttem, a boltok sokkal tovább vannak nyitva, és több minden elérhető. Ha este jut eszembe, hogy szükségem van valamire, sokkal könnyebben improvizálok, mint amikor még falun vagy kisvárosban éltünk. Be kell vallanom, rendesen bele is kényelmesedtem ebbe az életmódba.

Húsvéti kultúrsokk

Persze mind a mai napig jól esik visszamenni a nagyszüleimhez. De az igazi kultúrsokk akkor ér, amikor a fővárosból lelátogatnak hozzánk az unokatestvéreim. Az aztán tényleg kemény! Ha a lazaságot definiálni kellene, na, akkor ők a teljes megtestesítői ennek. Hangosak, szabadelvűek, és néha olyan fura szavakat tudnak használni, amiket még életemben nem hallottam. És bár egy disznóvágástól azon nyomban elájulnának, olyan nagy szívük van, mint senkinek, és ezért nagyon szeretem őket.

A múltkor, talán húsvét környékén, ismét a nagyszüleimnél gyűlt össze a család, falun. Volt ott mindenki, mi a szüleimmel, a tesómék a gyerekkel, és unokatesómék Budapestről. A szokásos húsvéti ebéd után aztán előkerült egy csomag, mindenkinek volt egy saját, névre szóló doboza. Nem teljesen értettük a dolgot, kissé karácsony szagú volt az egész. Meg aztán, kellemetlenül is éreztük magunkat, mert hát, mi nem készültünk semmivel, ugye. Nem így volt megbeszélve. De mikor kinyitottuk a dobozokat, nagyon meglepődtünk. Mindenkinek névre szóló póló lapult benne, amit a hátulján egy közös családi fénykép díszített. Nagyon megható volt, kérdeztük is unokatesómékat, hogy mi az apropója az egyedi ajándéknak? Mint kiderült, unokatesóm kapott egy jól fizető állást Németországban, így valószínűleg hamarosan költöznek. És bár így kevesebbszer fogjuk látni egymást, szerették volna, ha a kötelék mindig megmarad közöttünk, ezért gondoltak az egyedi, családi pólók készítésére.

LOLmarkt.hu – Vicces póló webshop

Az ötlet nagyon megható volt, de erről más is eszembe jutott: közeledett ugyanis a legjobb barátom születésnapja. A haverom nagy mókamester,és ha valaminek, egy ilyen pólónak biztosan örülne! Félrehívtam hát az unokatesómat, és megkérdeztem tőle, hogy ugyan árulja már el, hol csináltatta ezeket a nagyszerű pólókat. Azt mondta, ő neten találta a srácokat, akik a póló boltot viszik. “Keress rájuk nyugodtan: LOLmarkt.hu – Vicces póló webshop. Velük tuti nem lőhetsz félre, ha egyedi ajándékot keresel!” – adta meg a nevet és a tippet unokatesóm. Hamarosan véget ért a családi szeánsz, bár ezúttal egészen más volt a búcsú. Hosszasan öleltük egymást, hiszen mindannyian tudtuk, lehet, hogy csak nagyon hosszú idő múlva fogjuk újra látni egymást. Szegény nagymamám még a hímzett kis zsebkendőjét is elővette, abba törölgette a könnyes szemeit. Még hosszasan integettünk a távozó autónak, benne unokatesómnak, amikor egymást is még egyszer utoljára megöleltük, aztán szedelődzködtünk mi is, ment mindenki a maga dolgára.

Otthon ismét rákerestem az ajánlott üzletre. Ízlelgettem a címet a számban: LOLmarkt.hu – Vicces póló webshop. No, hát nézzük meg, mit is tud ez a bolt valójában! Elkezdtem böngészni az oldalon, és meg kell, hogy mondjam, hatalmas vigyort csalt az arcomra. Az oldal telis tele volt jópofábbnál jópofább portékával. Óriási a választék, szerintem nem is találkoztam még soha olyan üzlettel, ahol ennyi póló közül lehetett volna válogatni! Azt néztem, hogy a kereső funkciójuk is nagyon ötletes. Ha ugyanis nem tudnád, milyen mintát szeretnél a pólódra, akkor nagy segítségre van az oldal keresője. A minták közül ugyanis tematikus kategóriákból lehet válogatni: így biztosan találsz megfelelő mintát lánybúcsúra, szülinapra, anyák napjára, vagy akár hobbival kapcsolatos mintákat is (nagy kedvencem lett a horgász blokk, magamnak is szívesen rendelnék egy pólót innen!).

A srácok persze egyedi minták készítését is vállalják. Ha nem tonnaszámra szeretnél rendelni, csupán 1-1 darabra lenne szükséged, akár az üzletben is megvárhatod, amíg a póló elkészül. Ha személyesen mész egyeztetni, még a minta elhelyezésében és dizájnjában is tudnak segíteni a helyszínen.Ami még nagyon tetszik, hogy gyakorlatilag bármilyen szín és méret elérhető. Sőt, még fluoreszkáló mintás pólóik is vannak! A méretek tekintetében mondjuk felhívják a figyelmet, hogy egy mérettel eltérnek a konzum méretektől, erre majd figyelnem kell, amikor véglegesítem a rendelést a barátom számára. Bár nagyon nagy bajt nem tudok csinálni, ugyanis a garanciájuk is fantasztikus, nagyon kedvező. Ugyanis ha a vevő nem elégedett a portékával, 14 napon belül kicserélik neki a pólót.

Neki is látok a meglepetés összeállításának

De hogy biztosan a legjobb élményt garantálják a viselőnek, még további két alkalommal hajlandóak cserélni a pólót, csak hogy az ügyfél elégedett legyen! Ilyet sehol máshol nem tapasztaltam az eladók részéről, ez rögtön nagyon szimpatikussá tette az üzletet. Hiszen persze, ismerem a barátomat, hiszen a legjobb barátom, egy csomó mindent tudok róla, és rengeteg dolgot együtt csináltunk. De bármikor előfordulhat, hogy én valamivel nem számoltam, és mégsem tetszik neki, amit megálmodtam. Jó érzés, hogy ilyenkor sincs még veszve minden, és vissza tudjuk vinni a pólót cserére, ha úgy adódik.

LOLmarkt.hu – Vicces póló webshop, engem abszolút megvettél! Lehet, hogy a nosztalgia is hozzásegít, hiszen a számomra legkedvesebb emberektől, az unokatesóimtól kaptam azt a családi pólót, ami tulajdonképpen elindította bennem az érdeklődést felétek. Nagyon hiányoznak unokatesóim, de bízom benne, hogy minden összejön nekik Németországban, amit ettől a váltástól és az új állástól reméltek! Addig pedig, hogy ne szomorkodjak, el is kezdem összeállítani a szülinapi vicces pólót a barátomnak. Remélem, tetszeni fog neki, próbáljátok ki ti is!