Zajok a városban és zajok a tanyán. Melyik a jobb?

Nagyon sok olyan ember van, akik elköltöznek tanyára azért, hogy sokkal csendesebb környezetben éljék az életüket. Én már mindkettőt megtapasztaltam és egyik sem jobb a másiknál.

A nagyvárosokban is vannak olyan kertes övezetek, ahol a tanyasi csendet tapasztalhatjuk meg. A frissebb levegő, a természet közelsége persze a tanyákra jellemző igazán, de nem mondanám, hogy tanyán élni kimondottan csendes, csak a zajok típusa más. Tanyán például nem a szomszéd üvöltő gyereke kelt fel a legszebb álmodból, hanem a kakas, a kutyák, a többi állat.

A tanyákon ugyanis állatok is vannak, akiknek hiába szólunk, nem lesznek csendesebbek. A tanyák általában a városoktól, faluktól kissé távolabb vannak, a környékünkön például földek vannak, amiket természetesen bevetnek a gazdáik, így autók helyett traktorokat hallgatunk.

A tanya nem csendes. Persze rengeteg előnye van a tanyasi életnek a városival szemben, a zajok is sokkal kellemesebbek, de mégis azért igen számottevő a zaj. Ha pedig van mit csinálni a kertben, akkor a szerszámok, a munkagépek hangját hallani egész nap. Nekem ezzel nincsen gondom, mert már műanyag ablakok vannak a házon, azok pedig legyen szó tanyáról vagy városról, minden zajt kint tartanak.

A muanyagablakom.hu oldalon néztem utána annak, hogy mennyi előnye van ezeknek az ablakoknak és hogy milyen fajtái vannak.

A műanyag ablakok ugyanis nem csak a zajt tartják kint, de nagyszerű hőszigetelők is.

Korábban írtam már arról, hogy megcsináltattuk a ház energetikai tanúsítványát egy pályázat kedvéért, ezt itt olvashatjátok: https://eperfastanya.hu/az-e-tanusitas-eu-tanyara-is-ki-jon-ha-arra-van-szukseg/.

Akkor kiderült, amit sejtettem, hogy a ház energetikailag nem a legkorszerűbb. Ez egyébként nem jelentene olyan nagy gondot, de én változtatni szerettem volna.

Ehhez a tanúsításhoz a nyílászárók állapotát is figyelembe veszik ezért tudtam, hogyha változást szeretnék elérni, akkor ezeknek a kicserélésével kell majd kezdenem.

Így jutottam el végül is a muanyagablakom.hu oldalra, ahol utánanéztem annak, hogy milyen fajtái vannak.

Persze a méret az egyik legalapvetőbb, hiszen ha kicsi vagy túl nagy az ablak, akkor sokkal macerásabb is beszerelni, de ezenkívül még van pár tényező, ami azt befolyásolja, hogy mennyire hatékony zaj- és hőszigetelő a kiválasztott ablak.

Nem mindegy, hogy hány légkamra van ugyanis a keretben, ezek nagyban hozzájárulnak a szigetelés minőségéhez, és azt is figyelembe kell venni, hogy hány rétegű az üveg, ami helyet kapott a keretben.

Érdemes minden nagyobb változtatás előtt utánanézni annak, hogy mire kell figyelni a felújításkor, hogy a lehető legjobb döntéseket hozzuk. Így kerültek fel nagyon jó minőségű remekül szigetelő ablakok a házunkra.

Természetesen ezek az ablakok drágábbak, mint a kevésbé jól szigetelő darabok, de abszolút megéri beruházni, mert így már a tanyasi élet is hozza az elvárt színvonalat, a lakásban teljes csendben pihenhetünk.

A tanyán hiába vannak zajok, azért így is sokkal csendesebb, mint a belváros. Egy belvárosi lakásban egy igazán jól szigetelő ablak elengedhetetlen. Biztosan nem tudnék megmaradni ott, ha nem műanyag ablakok lennének a lakásokon. A legtöbb helyen lecserélték a régi, rosszul szigetelő darabokat, de amikor legutoljára a fővárosban jártam, láttam pár igen zajosnak tűnő házat is.

Szerencse, hogy a műanyag ablakok minden zajt ki tudnak zárni, így nem kell senkinek az utca zaját hallgatnia egész nap.

A muanyagablakom.hu oldalon pedig minden fontos információt meg lehet találni ezekről az ablakokról, így akiknek még régi típusú nyílászáróik vannak, mindenképpen ajánlom, hogy nézze meg az oldalt és gondolkodjon el egy felújításon

A nyílászáró csere költséges, főleg, mivel szakemberrel kell elvégeztetni a munkát, de ennyit bőven megér. A muanyagablakom.hu oldalon pedig lehet irányárakat is látni, így biztos, hogy nem fogunk rossz üzletet kötni, ha alaposan átnézzük az itt leírtakat.